Már hónapokkal elöbb készültem arra a bizonyos napra, amit már nagyon rég vártam. A 18. születés napomra. Minden vágyam az volt hogy emlékezetessé tegyem azt a napot. Nem alkohollal, sem valami extrém dologgal, csak egy kis garázsparty barátokkal és azokkal akiket szeretek.

A napok teltek, a születésnapom egyre közelebb került. Se pénzem nem volt, se ötletem hogy kiket hívjak meg, mert nem sok ember áll hozzám közel, többségük allig ismerik egymást, és a legrosszabb: pénzhiány. Szóval már tudtam hogy ez a buli elmarad.

Gondoltam jó, akkor ne legyen buli, de mégiscsak meg kéne ünnepelni valahogy. Arra gondoltam hogy kicsiny baráti körömet összehívom és beszélgetünk és sörözünk egy jót. De ez sem így lett. A hely ahova mentünk szinte üres volt, és hangulattalan. Ráadásul a három fős "bandánk" is hamar szétment.

Hazamentem. Még nem mentem aludni. Vártam hogy ki az, aki felköszönt még. Akár telefonon, akár msn-en, akárhol. Nagyon csalódott voltam, mert nagyon kevés embernek jutottam eszébe, és többségük olyan volt, akiről még csak nem is feltételeztem hogy felköszönt. Pár régi jó havertól és pár régi baráttól is jól esett volna ha felköszönt.... Volna....

Az éjszaka lezárult, és születésnapom is. Nem volt jó. Nem volt olyan mint szerettem volna. Sőt. De majd egyszer talán, ha ráér majd mindenki, ha majd egy napra, egy születés napomon fontosabb leszek a barátaimnak mint az alvás, a munka, vagy a barátnő, és pénz is lessz, akkor lessz egy nagyon jó és emlékezetes születésnapom...

Egy dolog viszont szép volt. Édesanyám levele. Noha ő nem egy levélírós fajta, de amit írt nekem az szívhezszóló és megható volt. A könny is kicsordult a szememből mikor elolvastam. Tudtam hogy szeret, de eme megnyílvánulásának tisztasága és őszintesége örökre bevéste magát a szívembe. Ő volt aki valamiképpen mégis emlékezetessé tette a születésnapomat. Köszönöm neki!

Szeretlek Anya!