Néha azon töprengek hogy mit tartogat számomra a jövőm. Utobbi időben már azt is megbecsülöm ha nyugodt napjam vannak érzelmi vagy kötelességi terhek nélkül. Régen tudtam mit akarok. Tudtam mi szeretnék lenni "ha nagy leszek." Rém egyszerű dolgot kértem a Jóistentől, szeretet, megbecsülés, stabil jövő. Hagy írjam le pontosan mit láttam amikor régen elképzeltem magam előtt a jövőt:

Láttam magamat olyan 35 éves körül, nem vagyok se szegény, se gazdag. Átlagos anyagi élet, megélhetési gondok nélkül. Láttam magam mellet egy asszonyt, egy csodálatos nőt, egy olyat aki meglátja bennem a jót, értékeli is azt, aki elfogadja a hibáimat. Egy gyereket, fiút, akit a saját hibáimból tanulva sokkal jobb és nagyobb embert nevelnék. Szerető és támogató családot és igazbarátokat. Valami ilyen jövőt képzeltem el magamnak.

De mi van most? Kétségbeesés, félelem. Úgy érzem nincs jövőm, csak jelenem, ami minden egyes nappal közelebb kerül a végéhez. Lehet kicsit hülyén hangzott ez a mondat, de néha úgyérzem hogy nemsokára valami történni fog, ami eltöröl engem a föld felszínéről. Háború, világvége, akármi. De menyjünk bele egy kicsit a személyes dolgaimba. Egy hónap múlva ballaság, rá egy hónapra meg érettségi. Sokan mondják hogy nem kell annyira parázni az érettségitől, de egy két tantárgyból, (főleg matematikából) annyira rosszul állok, hogy attól tartok ebből nem lessz érettségi. A legöbb tantárgyból is épphogy megütöm talán a hármas szintet, (bár inkább a kettest). Tudom magamról hogy kicsit lusta vagyok, de matekot egyszerűnen nem értem. Hülye vagyok hozzá! De azért remélem csak összejön valami. Érettségi után gépiforgácsoló szakra szeretnék menni, utánna meg CNC-zni, külföldre. Talán abból még meg bírok élni és tudom támogatni majd jelenlegi családom. Bár néha erre úgy gondolok hogy "Na Ricsi álmodozz csak, eddigse vitted semmire."
 

Jövőbeli család... Saját család. Valahogy nem bírom elképzelni hogy ez lehetséges legyen. Napok mulva betöltöm a 19-et, és nem bírom elmondani magamról hogy érvényesülni tudtam valaha egy párkapcsolatban. Nem volt még komoly kapcsolatom. Nem találtam még olyat akibe benne van a szikra, aki tudta úgy szeretni ahogy én azt elvárom. (Pedig nincsenek nagy elvárásaim ezügyben sem, csak szeretném a viszonozná azt az érzelmet amit én adok.) Pedig sok lányt ismerek, és nem is vagyok egy csúnya gyerek szerintem. Sőt! Egoista leszek most! Sokkal többre tartom magamat, mint a mai, nyálas beképzelt srácokat, akiknek ennyi idősen a dugáson kívül semmi más nem jut az eszébe egy csinos lány láttán. Sok ilyen van. Mégis a lányok az ilyenekre buknak. Olyanokra akik egy adott társaságban (bandában, haveri körben) valami jelentős posztot tölt be. Nem mondhatom azt se magamnak hogy nem próbálkozok, de a pofára esés mintha sorszerűen lenne megírva számomra.

... itt vagyok. Nagy lettem. Úgyérzem már rég el kellet volna kezdődnie annak amit magamnak elképzeltem évekkel ezelőt. Döbbentem nézem hogy nagyon elvagyok késve, nagyon elvagyok maradva terveim megvalósításától. Remélem azért még nem késő.

Üdv: Richárd