Tavasz. A régi költők a tavaszról mindig úgy írtak, mint a megújjulás és az ujjászületés időszaka. Mint sok embernek, nekemis ezt jelenti. Vége a sötét, hideg és depis téli időszaknak. Jön a jó idő, jön a jókedv. Tavasszal minden könyebbnek látszik. Talán az is.

Az utóbbi hetekben ez a jó idő feltöltött energiával. Ráadásul a dolgok is kezdenek szépen alakulni körülöttem. Sok probléma megoldódni látszik körülöttem. Sikeresen zártam az utolsó évfolyamot a középiskolában, tehát feszültségmentesen ballaghatok. (Bár az érettségitől egy kicsit parázok.) De ami a legjobb: Újra melózóm!!!! Ami nekem kellemes időtöltést, tanulást és természetesen pénzt jelent. Már allig várom a pihenést és a szórakozással teli nyarat!

Felszabadultnak érzem magam. Kezdek hinni magamban, a sikerekben. Érzem hogy amit akarok azt el tudom érni! Nincsenek nagy elvárásaim semilyen téren, de amit eddig elérhetetlennek hittem, az most mintha közelebb került volna hogy megvalósítsam.

Bár van még pár dolog ami eléggé baljós, amit még túl kell élnem. Ezek amolyan lelki megpróbáltatások és igencsak a közeljövőben fog bekövetkezni. Túl fogom élni.

Ami nem öl meg, az megerősít!

ÜDV

Szerző: st0rmy  2009.04.19. 17:16 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://st0rmy.blog.hu/api/trackback/id/tr671074505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása