...miután megtudtam hogy "unalmas" vagyok, elkeseredtem, ideges lettem és csalódott is egyben. Érett bennem hogy a kapcsolatunk problémáit, és annak forrásait ismerve arra gondoltam: "Jólvan bazmeg unalmas vagyok?! HE?!?!?! ÉN?!?!?!?! ÉÉÉÉÉÉN?!?!?! A LELKEMET KITESZEM ÉRTED, TE MEG ARRA NEM VAGY KÉPES HOGY TALÁLKOZZ VELEM?!"

Lehigadtam, dühös és csalódott gondolataimat elfolytottam. Ugy gondoltam még egy esélyt megadok. Egy esély arra hogy beszínezzem vagy befejezzem ezt a kapcsolatot. Ezt egy másnapi kis "teszthez" kötöttem. Szóval bementem a suliba megkerestem barátnőm, üdvözlés, puszicsere, majd kezdődött a párbeszéd (egyszerűsítve):

Én: Szia! Van kedved összefutni?
Ő: Mikor? Ma? Ma nemjó. - szokásos-
Én: Mikor jó?
Ő: Szerda? Akkor kevés órám van.
Én: Oks, de addigra ne találj ki programot, nem akarom hogy megint az utolso percben legyen lemondva. - közbevágott volna, de én folytattam -
Én: Olyan ritkán találkozunk, olyan jó lenne már együtt lenni, kettesbe, nem akarom hogy a végén azt hidd hogy unalmas vagyok.

...és ezen a ponton derült ki hogy az "Unalmas vagy" dolog nem kamu volt. Pedig reménykedtem benne hogy az. A lány kiborult, szidott mindent és mindenkit, majd elrohant. Pár percet vártam, majd utánna mentem. Mondtam neki hogy beszélni szeretnék vele. (Menteni akartam a menthetöt, na nem mintha lett volna valamit is menteni.) Végigmondtam ezt a mondatot és a fejemhez vágta: "HAGGYÁL BÉKÉN MOST, NEM AKAROK BESZÉLNI! IDEGES VAGYOK!"

És ekkor született meg bennem a döntés. Vége. Nem mondtam neki, csak egy mondattal céloztam rá. Két napig suliba csak elmentem mellete, köszöntem és elmentem, majd két nap után egyik szünetbe odajön hozzám az egyik legjobb barátom Miklós, aki egy üzenetett közvetített: "Azt kérdezte hogy most szakítottál vele?" Erre azt mondtam hogy ezt ő miért nem birja megkérdezni. Következö szünetbe megkérdeztem a lányt hogy ilyen dolgot miért nem bir ő megkérdezni személyesen. Válasz: "Mert tőled nem lehet!" A következő órán végig ezen törtem a fejem. Majd erőtt vettem magamon, és bátorságot, és ugy döntöttem úgy korrekt ha elmondom neki hogy Vége, miért van vége, mivel lehetett volna elkerülni. A miértek az előző bejegyzésemben vannak. Szinte könnyes szemmel vette tudomásul és elment.

Azóta semmi. Kétszer írt myVipen, hogy szeret, mégis iskolába ugy viselkedik mintha én lettem volna a szemétláda, mert kiléptem abból a kapcsolatból amit ő ölt meg, én csak eltemettem. Udvarra kimegyünk, ő ott van, észrevesz, bemegy az udvarról. Mintha harag lenne. Pedig nem. Vagy csak ő haragszik rám? Biztos, hiszen suliba az jó haveromtól kérdezte azt hogy "minek lógsz Ricsivel? Engem is elhagyott!" - ezzel nemtudom mire célzott, de nem esett jól....

De mindegy. Nem érdekel. Vége van. Lezártam. Nincs tovább. Sok idegeskedéssel, és magánnyal, de ugyanakkor szép emlékkel zárom le ezt a kapcsolatot, mert megbecsültem azt a lányt aki ELSŐ volt hogy azt mondta nekem: Szeretlek. Ezért tiszteltem és becsültem, és tisztelem és becsülöm a mai napig is érte. De legalább tanultam valamit, ha valami nem megy, főleg kapcsolatban, akkor azt nem szabad sokáig húzni, mert minél tovább húzzuk annál jobban fog fájni valakinek....