Történetem folytatódik, pontosan onnan ahol régebben abbahagytam.

Végre vége a tanévnek. Aztihszem épp ideje volt már, a tavajihoz képest jóval hoszabb volt, a nyári gyakorlat miatt. De végülis nem volt gáz, túléltem. Érdekes egy dolog volt ez a nyári gyakorlat: Két gépiforgácsoló mesterből kettő kényszerszabadságon! Szóval helyettesítés volt, amit azért nem értek, mivel ugye ezt elvileg úgy hívják: Termelési nyári gyakorlat. Na a termelésből annyi volt, hogy két hét alatt egyszer sem forgattuk meg az eszterga tokmányát. Inkább takarítanunk kellet, vagy mikor nem, akkor döglöttünk, aludtunk. Mást ugy sem bírtunk volna csinálni. A dologban csak az zavar, hogy semmi értelme nem volt az egésznek...

Na de ugorjunk a jelenhez. Még éppenhogy csak elkezdődött, de máris furcsán tekintek magamra. Bár mondjuk ennek semmi köze a nyárhoz. Mindegy. Nemtudom gyakorlatilag mit várok ettől a nyártól. Van pár dolog eltervezve, amiből végülis valami jó is kisülhet, de valahogy pesszimistán állok a dolgokhoz. PL. itt van a Július végén kezdődő ingyenes Balatoni kirándulás. Napi négyszeri kaja, pihenés és szórakozás. A gond ott kezdődik, hogy gőzöm sincs, hogy "költőpénz" honnan lesz, ugyanis nem dolgozom jelenleg. (Vagyis nem tudok hol dolgozni. :S). Azért annyira nem parázok, megoldom valahogy, mint mindig...

Egy kicsit magamról is:
Utóbbi időben tartottam magam az igéretemhez, és elkezdem megnyílni a nagyvilág felé, máramennyire a lehetőségeim engedik. Megismertem pár új embert, némelyikükkel egész jól el is tudok lenni, jókat lehet velük beszélgetni, ami azért jó, mert totál elvonja a figyelmem a mostanában lévő "szürke" látásmódomról. Ezalatt azt értem, hogy kezdek meghűlyülni. Egyszerűen minden nap szürke, minden nap egy teher, de ami a legfurcsább az egészben: Leszarom. Érzem a terhet a vállamon, de viselem és beletörődöm. Nemtudom mivan velem. Mintha érzelmileg kezdenék kifakulni, mintha belenéznék a tükörbe és a szememben már nincs fény, csak üres tekintet. Nem várom a jót, mert beletörődtem a rosszba, az átlagos és unalmas dolgokba. Nem várom már az igazit mert megvagyok nélküle. A világtól nem zárkóztam el, sokat mozdulok ki mostanság, csak ez olyan, mintha elmennék egy álarcos farsangi partyra, ahol mindenki más akar lenni. Jól érzem magam, de mégsem vagyok önmagam. Na és pont ezaz: Ha akarok valaki lenni, akkor nem lehetek önmagam? Jó, egy kicsit elkanyarodtam a témától, bocsássátok meg, mostanában túl sok elvont dolgot olvasok, lehet ennek a hatása! :) A legjobb kifejezést anyám mondta: "Hazajössz, felmész a szobádba, becsukod az ajtót és megszünik neked minden, szarsz mindenre egy nagyot."
 

Hogy változtatni akarok a dolgokon az nem kérdés, már el is kezdtem. Egyre többet szocializálódom és vagyok emberek között, csak még szoknom kell. A legfontosabb, hogy megtanuljam leszarni a holnapot, és ne nézzek pesszimistán a jövőre. Ez nehéz pozitív visszajelzés nélkül, de majdcsak jóra fordul minden. A magánéletemben is, amiről már annyira nem is szeretnék írni, noha mondjuk nem is arról szól a blogom. Asszem egyelőre maradok a filozófikus és elmélkedős dolgokon egy ideig, legyen min gondolkodni...

ÜDV
 

Az agyamra ez a pusztulatsz*r idő. Ha valakire, akkor rám nagyon hat az idő. Esik, szakad, szürke minden, és ez számomra totál lehangoló. Ráadásul minden nap 5kor kelek és viharzok is befele suliba, gyakorlatra...

Ilyen esős-szürke időben nemcsak az idő telik lassabban, de az energiám is inkább a 0-hoz közelít, mintsem az egyhez. Nem egy nehéz dolog esztergagép felett melózgatni, de valahogy ezen a héten nem nagyon erőltettem meg magam a munkában. Igaz nincs is motiváció (pénz), mivel az iskola tanműhelyében gyakorlatozóknak nem jár anyagi támogatás. Mindennap allig várom a délután 2-t, hogy végre húzhassak haza.

Olykor kisüt a nap egy rövid időre, és néha a haverok is átnéznek. Tegnap megragadtuk az alkalmat a pillanatnyi jó idő jóvoltából: Ledobtuk a párnákat a földre, kiválogattunk pár frankó chill-out zenét, és begyújtottuk a vízipipát. =)
Dumálgattunk, szívtuk a narancsos ízt és közbe dumálgattunk. Arra a másfél órára teljesen megfeledkeztünk a sz*r időről, és sikerült egy kicsit felfrissülnünk.

Ezt a procedúrát ma egyedül is végighajtottam, és sikerült elérnem egy viszonylag relaxált, nyugis állapotot, hála a narancsos füstnek és a lágy zenének. És talán jobban is pihenek majd, valamint holnap (a valószínűsíthető sz*r idő ellenére) energikusabb leszek, mint az elmúlt napokban.

Mindig is akartam egy születésnapi bulit, amin minden barátom és fontos ember jelen van. Ahol érzem, hogy vannak emberek akiknek fontos vagyok, tudjátok mint a filmekben. 2009 áprilisában ezt sikerült megvalósítanom. Úgy-ahogy. =) De jó volt... Akkor a 19. születésnapomat ünnepeltem, akkor megfogadtam, (és az ésszerűség is azt követeli) hogy az az ideinek, vagyis a 20. születésnapomnak überelnie kell. De...

Egy év sok idő, és sok dolog változott. A barátságok megkoptak, vagy teljes mértékbe megszűntek, ami persze az én hibám is. Ilyenkor döbbenek rá, hogy sokszor hibáztam, és akikkel régen órákat beszéltem mindennap, hiányoznak. Nagyon hiányoznak. Mert nincsenek itt velem, és nem lesznek ott, mikor az ünnepi(?) pezsgőt nyitom majd ki a 20. születésnapom alkalmával. Még az sem vigasztal, hogy a barátságok többsége nem miattam romlott meg, mert ha valamiben, akkor abban biztos vagyok, hogy én sosem hanyagoltam, illetve hagytam el a barátaimat. Én csak beletörődtem, hogy már "nincsenek", hogy találtak mást/másvalakit aki sokkal jobb időtöltést és elfoglaltságot jelent. Persze van kivétel azért, de mégis valahogy félek ettől a 20. születésnaptól. Mindjárt itt van, és gyakorlatilag úgy néz ki, hogy én inkább gyászolom, mivel tudom, hogy sokan akik tavaly ott voltak, idén nem lesznek...
...Persze azóta születtek új barátságok is, és pár új haverra szert tettem, de pont a minap derült ki, hogy a tervezet időpontra már van elfoglaltságuk. Fantasztikus.

Szóval a szituáció az, hogy itthon fogok ülni a seggemen, esetleg betérek valahova, hogy a régi időkbe temetkezve átgondoljam, mit hol rontottam el, hogy legalább a 21. jó legyen majd... ...de mindegy, majd nyáron pótolom.

 

 

Tegnap éjjel az idegeimmel gitároztam. Totál meg voltam zakkanva, mert szombat este, amikor más szórakozik, bulizik, vagy csak egyszerűen jól érzi magát valahol, én addig itthon döglöttem a gép előtt. Bár igaz, nagyon, de nagyon ritkán adom a fejemet bulizásra, mert ilyen puccos szórakozóhelyeken sosem tudtam jól érezni magamat. Talán a zárkózottságom miatt. Egyszerűen nem tudok felengedni, ellazulni. Idegen közegben meg pláne... De tegnap ahogy testvérem buliba készülődött, elfogott az irigység. Nem tudom miért. Talán idegesít, hogy nem vagyok fontos senkinek. No meg az is igaz, hogy a petákom se volt szórakozni. (Nem is szokott lenni, nem vagyok elkényeztetve pénzzel. Mondjuk ez nem is gáz, legalább megbecsülöm a keveset is.)

Szórakozás, társaságok, új emberek megismerése... Valahogy szeretnék ebbe belekerülni meg nem is. Tudom hogy ez hiányzik nekem, de mégsem tudok elindulni az úton, vagy egyről a kettőre jutni.

Hát Üdv először is minden kedves olvasónak. Ahogy ígértem egyeseknek, meg amint látjátok: Visszatértem írogatni! ;) A furcsa az hogy konkrét elképzelésem most nincs hogy miről is kéne írnom. Mondjuk talán pár dolog tisztázással. Rólam. Aztán meg majd jön a többi írka-fírka, jelentéktelen mondatocska magától.

Sokan mondják, hogy megváltoztam. Nos jól látják. Az érzelgős oldalam háttérbe szorult egy kicsit, helyét átvette egy amolyan egocentrikus gondolkodás. Ez kb annyit jelent, hogy csak olyan dolgokkal foglalkozok ami nekem speciel jó. Utóbbi időben már nem bírtam szívvel lélekkel segíteni, tanácsot adni bizonyos embereknek, segíteni, ápolgatni a magánéletüket, mert visszaéltek vele. Vagyis konkrétan nem kaptam cserébe semmit. De nem baj. Tanultam belőle, és jól jön ez tapasztalatnak. (+1000 XP LVL UP!)

Nyitottnak lenni jobb, mint zárkózottnak. Ha úgy érezzük, hogy el vagyunk veszve a nagyvilágban, ha egyedül érezzük magunkat, arról csak mi tehetünk, és mi tehetünk ellene. Meg kell fogni a kilincset és kinyitni az ajtót, új dolgokat, új embereket kell megismerni. Nem szabad, hogy lekorlátozódjon agyunk közeli kapcsolatokra. (Barátság, szerelem stb...)

Én abban a hibában éltem hogy sokkal inkább mások sorsa, magánélete érdekelt jobbam mint a sajátom. Ezzel lehet hogy pár embernek szimpatikus voltam, de mégis, ha több embert ismerek, nagyobb esélyel leszek valaki. Na de azt hiszem ennyi elmélkedésből elég. Legyen most pár tipikus "blogos/twitteres" mondat is rólam.

Mostanában ha van rá zseton, kimozdulok, vagy éppen összehívom haverokat és partyzunk a garázsba. Ezek álltalába rohadt jók szoktak lenni. (A szilveszteri überkirály volt! :D) Mellete tanulgatok is (néha), kockulok, filmezek.

Röviden ennyi. Most nagyon nem fog az agyam, mivel már hajnali fél 5 óta fenn vagyok. Majd visszatérek! :)

ByezZ
 

 

Tiszteletem minden kedves olvasónak aki idetévedt!

Van aki először, van aki már járt itt. Biztos van köztetek olyan is aki ismer, akár személyesen vagy interneten vagy tudja a franc honnan. Egy biztos: Akit ismertetek, aki blogolt néha a szánalmas életéről az most elbúcsúzik végleg, új életet kezd. Vannak akik örülnének neki, de nem, nem leszek öngyilkos (háhá), csak mondjuk úgy, új személyiség kezd alakulni bennem, félig-meddig önszántamból és félig-meddig az elkorcsosodott, bunkó társadalom miatt. De ne szaladjunk előlre annyira, először hagy dühöngjek egy kicsit, szép sorjában lesz itt magyarázat mindenre.

Lassan 20 éves leszek. Én magamat kedves, megértő embernek tartottam. Szerettem segíteni az embereken, szerettem tanácsot adni annak akinek szüksége volt rá. Őszinte voltam, sosem hazudtam senkinek, ha hazudtam is, akkor sem azért hogy jobb színbe tünjek fel valaki előtt. Igaz és becsületes emberként igyekeztem élni, szerettem volna az igaz szerelmet megtalálni. Vagy legalábbis egy szerető barátnőt.

Nem voltam sosem elkényeztetettve, én nem kaptam kocsit, se pénzt jogsira. Ha valamit szerettem volna, és pénzbe került, akkor nekem azért dolgoznom kellet. Erre büszke vagyok, és azt hiszem joggal. Mégis mentem valamire azzal hogy olyan voltam amilyen? Mármint amilyennek lenni kéne?  Elmondom neked: KURVÁRA NEM! Az emberek többsége ott használt ki ahol csak tudott. Sokaknak csak akkor voltam fontos, ha valami baj volt, ha segíteni kellet, vagy csak simán kellet egy lelki szemetes. A lányok szemében én egy senki voltam, mert nem bulizom szét az agyam, nincs kocsim, nincs aranyfux a nyakamban, nem vagyok helyi menő csávó, egyszóval semmit nem bírtam nyújtani, csak magamat. De velem sajnos nem lehet felvágni... Nem vagyok se érték, se értékes. Viszont roppant jó lelki szemetes vagyok, mert én olyan "jókat tudok mondani, olyan kedves vagyok... blah blah blah..." Ha egy lány kedvelt akkor valószínüleg ezért. (Talán 1 kivétel akad...) De hol voltak amikor nekem volt problémám? Hol álltak a "barátaim" amikor igazán szükségem lett volna rájuk? Ohh... ugye? Egy kezemen megbirom számolni hogy hányan voltak igazán kiváncsiak arra, hogy mi történik velem, mi folyik le bennem. Ha pedig netán én kezdtem el panaszkodni, akkor persze gyorsan le lettem rázva valami jó kis habiszöveggel, pl: "mennem kell aludni/tanulni/tanulni/főzni/macskát etetni" stb... És ez szar. Mert rohadtul egyedül érzem magam már egy ideje, és igen, néha nekem is szükségem van tanácsra, útmutatásra és szeretetre. De csak akkor ha az őszinte. Kb 2 ember van aki képes meghallgatni, na de persze ők sem mindig. (Vagyis amikor igazán szükségem volna rá, akkor nem.) Egyedül Norbert barátomra nem birok haragudni, mivel ő neki most van egy aranyos barátnője, és éppen az önmegvalósítás és munka rögös útja miatt nincs elég ideje. Ezúton is kívánok neki sok sikert!

Fiatalabb koromban sok probléma volt velem. Nem tanultam, a magatartásom is kegyetlen volt. "Romboltam, pusztítottam, önmagamat és mások lelki világát." Akárcsak a most velem egykorú fiatalok többsége. Aztán 16 éves koromba szerelmes lettem, és egy lány kedvéért felvettem ezt a "jófiú" stílust, mivel rájöttem hogy ahhoz a dolgokhoz, amik igazán értékesek, azokhoz "jónak kell lennem". Kaptam is ezekből egy szeletet. Barátokat és vágyakat. Attól kezdve nem akartam kitünni a tömegből, nem akartam se "Helyi menő csávó" lenni, se a macsók macsója aki végigkúrja az egész várost. Én csak boldog akartam lenni. Barátokat, szeretetet, szerelmet, és boldog családot.

Lássuk hát, mi az amit kaptam:

-2006-ban a szerelem megváltoztatott, de nem teljesült be, fél éves kemény depis korszak kezdődött

-2007-ben a család megtört, apám lelépett, később elválltak

-2008 anyagi gondok kezdete, amivel rengeteg gond vette kezdetét

-2009 semmiről nem szólt, csak unalomról, magányról
 

A jövő:

Elkezdtem az agykontrollt, és eddig mondhatni segített, kezdek kibontakozni, tudom már mi az amit elérhetek, és mi az amihez változnom kell hogy elérjem. A világ mintha suttogná a fülembe: "Megszoksz, vagy megszöksz." Én már inkább megszokok. A sikeres agykontroll egyik feladata, hogy képzeletembe építsek fel egy karaktert, aki sikeres, aki eltökélt, és ezzé a karakterré kell átváltozni. Hogy sikerül-e? Simán! Hisz ugyanez a folyamat zajlott le 2006-ban amikor beleszerettem abba a bizonyos lányba. Elképzeltem a jófiút, aki boldoggá teszi barátnőjét. Csak aztán megrekedtem a szerepemben, és eggyé váltam a karakterrel, annak ellenére hogy életem egyik legnagyobb csalódása ért ekkor ugye. És most itt az ideje szépen visszafordítani az egész folyamatot! Vagyis már elkezdődött...

Leérettségiztem. Most gépi forgácsolóként tanulok. Kitűnő az eredményem és az átlagom. (Hát 2 év fű alatti CNC munka most előnyömre fordul.) Azt hiszem ez a szakma lesz az, amiben a biztos megélhetési jövőm van. Mert az már MOST BIZTOS hogy el fogok tudni helyezkedni, és azt is tudom hogy hol! ;-) Tehát az átmeneti csóróság egyszer megszűnik.

Ami a párkapcsolatot illeti: Nem kell. A nyár végéfelé rájöttem, hogy sokkal jobb az hogy ha nem próbálom megtalálni az igaz szerelmet. Fiatal vagyok, korai még. Kavargatni kell, és ahogy haverom mondja: "Egy lány miatt nem érdemes lemondani a többiről ilyen fiatalon." És ez igaz. Ráérek én még arra hogy eljátszam a szerelmes hős, Jose Armando De-La Vega szerepét. Különbenis, ha valami érzelmes dologba keveredtem, az késöbb mindig csak fájt. Tehát azt fogom csinálni amit a velem egykorúak többsége. (Ugye nem kell részleteznem?) És ez jó lesz nekem, mert nyáron is ezt csináltam...

Csalódtam az életben? Igen! Csalódtam magamban? Igen! Csalódtam az emberekben? Igen! Van értelme ilyen életstílusban folytatni? NEM, NEM, NEM, ÉS NEM, BAZMEG!

Én jó kedvü, boldog és amilyen téren csak lehet, sikeres akarok lenni! És az is leszek!

Epilógus:

Ezzel búcsúzom a blogírástól, és attól a néhány olvasómtól. Lehet hogy páran emiatt már nem fognak keresni, írni nekem, de nem érdekel. Megleszek nélkülük. Ti nem éltétek át azt amit én.

st0rmy voltam...

 

Sokat változott az osztályom négy év alatt. Emlkékszem, elöször mindig mindenki a keményet mutatta, mindenki álarcot húzott hogy megfeleljen a környezetének. Én is ilyen voltam. 15 évesen már ott tart az ember, hogy alakul a személyiségképe, de mégsem tudja eldönteni hogy hova is tartozzon, melyik klikkhez. Voltak zűrök, nézeteltérések, de végül sikerült együtt átvészelnünk a négy évet, és azt mondom hogy sokkal több pozitív emlékem marad az osztályról mintsem negatív a klikkesedés ellenére. Negyedikre viszont már eléggé összekovácsolt volt az osztály...

Elballagtunk. Sikeresen leérettségiztünk. Én is. Az élet viszon nem áll meg, van aki tovább tanul, vagy van aki szakmára megy el. Én utóbbit választottam. Fémforgácsolószakra jelentkeztem. Mivel van benne gyakorlatom, és egy kis háttértámogatásom, továbbá vannak akik sokat tanítottak, és tanítani fognak ebből a szakmából. Nem mellesleg szeretem a gépi forgácsolást, és érdekel is. Ebben stabil jövőt látok, mivel nem egy alulfizetet szakma. Bár most a válság miatt kicsit gyengécskén muzsikál eme szakma, de mire meglesznek a papírjaim és meglessz a szakma, addigra csak vége lessz ennek a kurva válságnak. Végre elmondhatom hogy karrier téren stabil elképzeléseim vannak a jövőt nézve.

 

 Szóval vége az érettséginek. Egy nagy stressz került le a vállamról, ám valahogy mégsem érzem magam könyebbnek, vagy jobban.. Pedig a munka is szünetel, a sulinak és vége, tehát televagyok szabadidővel, amivel mégsem tudok mit kezdeni. Az igazat megvalva egy barátnő nem jönne rosszul. Lenne is "kiszemelt" lány, több is, akivel eltudnák képzelni valami komolyat, ám vagy foglalt, vagy "megszerezhetetlen". Talán ismerkednem kéne, de ez az ami nekem kicsit nehézkesen megy, mivel eléggé visszahúzódó vagyok. Itt a nyár, időm rengeteg, ideje a tettek mezejére lépnem!

 

folyt. következik hamarosan...

Bár már régóta ismerem ezt a számot, úgy igazából sosem hallgattam olyan sokszor. De Gore haverom annyiszor linkelte már, hogy már nem csak neki, de nekem is folyamatosan ez a dallam jár a fejemben. Sétálás közben fantasztikus. Az érzelmek kavarognak bennem. Ajánlom mindenkinek!

 

Igazából az elmúlt napok olyan semilyenek voltak hogy szót nem is érdemes pazarolni rá. Annyira nem történik velem mostanába semmi említésre méltó hogy az valami hihetetlen. Jó, persze van egy két kivétel, menyjünk is szépen sorba.

Érettségi: Háááát azt tudtam hogy úgyahogy sikerült, na de ennyire? Oké, nem ötös, de saját magamhoz képest, és későbbi céljaim eléréséhez abszolút tökéletes! Pár tantárgyból sikerült az élen végeznem, amire mondjuk ki: kicsit büszke vagyok! :-) Hiszen elsőbe, másodikba, sőt még most harmadik félévkor is úgy kellet átrugdosni engem egy csomó tantárgyból. Ehhez képest viszont sikerült egész korrektül zárnom az írásbeli vizsgákat.

Jövőhéten jön a szóbeli, amitől már nem parázok. Hisz nagyon minimális teljesítmény is elég hogy az embernek meglegyen a vizsgája. Persze én azért belehúzok a végére!

Munka: Ez is egész jól megy. Sokat dolgozom, szinte mindig délutános műszakba. Ennek egyrészt örülök, hisz anyagi gondok letudva, másrészt meg kicsit zavaró, hisz én akkor "élek" amikor a legtöbb ember alszik, emiatt pár ismerősöm úgyérezheti elhanyagolom, ami sajnos igaz, hisz képtelen vagyok szociális kapcsolataimat ápolgatni munkából. Másrészt, valahogy én is elhanyagolva érzem magam. Elhanyagolnak, és én is elhanyagolom saját magam.

Magánélet: Na ez az, ami most nem nagyon van. Abszolút a kötelességeknek és a jövőnek élek. Nagyon le vagyok terhelve, ígyhát például csajozni abszolut nincs időm, se energiám. Szórakozni szintúgy. Na nem mintha nagy partyarc lennék....

De! Augusztusba... Azt hiszem életem legjobb és legdurvább partyjára fogok elmenni! Szintén mondom, nem vagyok partyarc, de mint psychedelikus zene rajongó, azt hiszem nem szabad kihagynom, főleg hogy ez lessz életem első PSY partyja. Hálistennek nem egyedül megyek, pár ismerősömmel és haverjaival fogjuk átvészelni az egy hetes fesztivált. Remélem túlélem! :-D Íme egy kis ízelítő:

 

Azt hiszem ebbe a bejegyzésbe ennyi fért most bele, de lehet pár dolgot leírok majd külön egy másik postban.

ÜDV

 

Rövidke felhívás:

Kicsit változtatok a blogom frissítési rendszerén és a bejegyzéseken. Mostantól sokkal több, ám kisebb terjedelmű bejegyzések lesznek. Persze lessz ugyanúgy sok nagyobb terjedelemmel bíró bejegyzés is. A téma nem fog változni, csak bővülni fog. Pl: következő bejegyzésem egyedülálló és különleges lessz! (Persze pár embernél lehet kivágja majd a biztosítékot :D)

ÜDV
 

Mielőtt belekezdenék szeretném ha elolvasnád a tavaji születésnapos bejegyézesemet itt. A fogalmazásom kicsit gyenge lessz és lehet néhol kicsit furán fognak hangzani a mondatok, ez betudható annak hogy hajnali éjjel 2 óra van és nemrég jöttem haza munkából. De azért megpróbálom! :D

Megkésve bár, de törve nem, azt hiszem életem egyik legjobb estéjéről érdemes beszámolót írnom. Tizenkilencedik születésnapom. De öreg vagyok én már! :-) A tavaji leckéből tanultam, igyekeztem fixen és frankón megszerveznem a születésnapi bulimat. Eleinte úgy volt hogy nálunk, a garázsba lessz party, azonbelül is egy Goa party lett volna, de az nem felelt volna meg mindenki igényének, és én pedig mindent megtettem, hogy mindenki jól érezze magát. Ígyhát megkérdeztem Kecát, szomszédomat és az egyik legjobb barátomat, hogy nem-e lehetne náluk a kertben megtartani a bulit, elvégre ők úgyis sok kertipartyt tartanak, szóval nem-e lehetne... Beleegyezett.

Az előkészületek nem mentek a legsimábban. Sajna sikerült a szervezést szinte az utolsó pillanatra letudni. Ráadásul a főnököm elfelejtette a fizumat megadni 2 nappal a parti elött. Pedig direkt szóltam neki előre... Már már kezdtem lefújni az egészet, lemondani a partit amikor szóltak munkatársaim hogy "Te figyeljmár, Taki (főnök) holnap is itt lessz, szólj majd rá!". Ígytörtént, szóval kicsit szívbajosan, de az anyagi háttér meglett a bulihoz. Pénteken elmentünk a Tesco-ba bevásárolni. Mindent amit kellett: üdítőt, piát, stb... Ám hazafelejövet váratlan és újabb idegtépő dolog történt: a kocsi hátsó ajtaja kinyitódott és pár pia repült... Kecát már a sírás kerülgette, hisz előtte a fia gitározott idegeinek húrjain. Szerencsére ami kárbaveszett, másnap reggel pótolva lett...

És akkor maga a buli:

Egy olyan bulira vágytam már évek óta, ami minden barátom és közeli ismerőseim részt vesz. SIKERÜLT! Körülbelül 18 ember volt jelen, barátaim, ismerőseim, testvéreim. A hangulat a tetőfokon volt. Egy baj volt: a sok kedves ember között nem bírtam szétszakadni, próbáltam mindenkivel "foglalkozni", több-kevesebb sikerrel, de úgygondolom nem unatkozott senki. Zenék jók voltak, ital is bőségesen volt, senki nem szomjazott! :D Bár én voltam az ünnepelt, és én is nagyon terveztem hogy sakálrészegre iszom magam, valahogy mégsem esett jól, nem kellet, egyszerűen alkohol nélkül olyan frankón éreztem magam, mint még soha. És akkor jött a csúcspont... 

Mindenki egy helyre gyülekezett, igaz sejtettem hogy mi fog történni, mégis meglepetés volt ám látni hogy Dia és Andi egy tortával koronázták meg nekem a bulit. Fantasztikusan éreztem magam. Miután elfújtam a tortát, örömteli könnyek közt köszöntem meg egyenként mindenkinek a jelenlétüket. Aztán a tortát gyorsan megettük! :) Diuska tortája igencsak finom volt, bár kevés, mert mindenkivel megoszottam testvériesen. Jövőre enyém lessz az egész muhaha! :D (Vicc)

Bár úgygondoltam hogy reggelig fog tartani a buli, viszonylag hamar elszálingóztak az emberek. Ez nem azért volt mert rossz volt a buli, egyszerűen nem mindenkinek engedte a szabadideje. Ráadásul a gyors lehülés is közbejátszott. Pedig Keca megígérte hogy beszél a természet isteneivel, hogy elhozzák a jóidőt! :) Sajnos Diusék elég hamar elmentek, de a többiekkel még kitartottunk úgyahogy. Ettünk, ittunk. (Itt megjegyezném Bianka paprikáskrumpliját, ami igencsak finom volt, és feltöltött minket energiával a hideg estében. :)) Éjfélkor koccintás, Keca fellőtt pár szilveszterről megmaradt tüzijátékot, megintcsak fantasztikusan kellemes pillanatok következtek. Aztán egy kis időre átugrottam hugommal nagyanyámhoz is koccintani. Majd végül visszajöttem és körülbelül 2-ig iszogattunk és beszélgettünk, végül hazamentünk...

19 gyertya, 19 év, 19 születésnap közül a legjobb! Valahogy így képzeltem el a 18.-at, de ezekután nincs hiány bennem hiány, ami késett, végül eljött.

Köszönöm!

Íme egy videó a születésnapomról, amin nagyjából mindenki aki számomra kedves, jelen van.

 

Tavasz. A régi költők a tavaszról mindig úgy írtak, mint a megújjulás és az ujjászületés időszaka. Mint sok embernek, nekemis ezt jelenti. Vége a sötét, hideg és depis téli időszaknak. Jön a jó idő, jön a jókedv. Tavasszal minden könyebbnek látszik. Talán az is.

Az utóbbi hetekben ez a jó idő feltöltött energiával. Ráadásul a dolgok is kezdenek szépen alakulni körülöttem. Sok probléma megoldódni látszik körülöttem. Sikeresen zártam az utolsó évfolyamot a középiskolában, tehát feszültségmentesen ballaghatok. (Bár az érettségitől egy kicsit parázok.) De ami a legjobb: Újra melózóm!!!! Ami nekem kellemes időtöltést, tanulást és természetesen pénzt jelent. Már allig várom a pihenést és a szórakozással teli nyarat!

Felszabadultnak érzem magam. Kezdek hinni magamban, a sikerekben. Érzem hogy amit akarok azt el tudom érni! Nincsenek nagy elvárásaim semilyen téren, de amit eddig elérhetetlennek hittem, az most mintha közelebb került volna hogy megvalósítsam.

Bár van még pár dolog ami eléggé baljós, amit még túl kell élnem. Ezek amolyan lelki megpróbáltatások és igencsak a közeljövőben fog bekövetkezni. Túl fogom élni.

Ami nem öl meg, az megerősít!

ÜDV

RTL Klub... Amikor csak rá gondolok mindig a Győzike, a Való Világ és egyébb szennymüsorok jutnak eszembe, ám ezen meg akadt a szemem, érdemes végignézni!

 
A videó mondhatni teljesen reális, viszont én azt találom furcsának hogy PONT az RTL Klub mondja ezt? :D Amikor annakidején este 8-tól láthattuk Sziszi vagy Pandorát meztelenül zuhannyozni, aztán meg még híresztelik is hogy "Ezek a csajok pornósok, keress rá googleben ott a bizonyíték!" Na de kérem... Személyes véleményem az hogy amíg Győzike, Realityk és egyébb agysejtpusztító müsorok lesznek a kereskedelmi csatornákon addig ne is csodálkozzunk ilyeneken.

Mondhatnátok hogy begyepesedett barom vagyok. Talán. Nem mondom azt hogy nem nézegetem meg az ilyen képeket. 16-17 évesek még elmennek, sőt van néhány igencsak csinos, és müvészien erotikus kép, dee 12 és 13 éves azért ne akarjon már "jó picsa" lenni mert az már tényleg gáz. Aztán meg sír a szájuk ha lekurvázzak őket... Srácok között is terjed ez a dolog. Bár ők "rajoskodnak".

Lényeg, hogy nincs olyan ember akinek nincs egyénisége. Nincs teljesen átlagos ember, mindenki jó valamiben, mindenkinek vannak pozitív tulajdonságai. Ahhoz hogy felhívja magára a figyelmet, nem kell szinte full pucéran pózolni. Kinek akar megfelelni ezzel? A tömegnek? Az ilyen ember gondoljon arra, hogy idővel ezek miatt teljesen félre ismerik az emberek, és késöbb emiatt fogja nagy csalódás érni az életben. Aztán meg sír...
 

ÜDV

A multkor megemlítettem hogy néha-néha kicsit eltérek a blogom főtémájától, vagyis rólam. Ám mégis, valamilyen szinten mégis rólam szól hogy mi az ami tetszik, mi az amit említésre érdemesnek találok. Tehát íme egy kis sorozatismertető.

Elfen Lied. (Elfek éneke) Ez egy Anime. Van aki utálja ezt a műfajt, van aki szereti. A legtöbb magyar embernek csakis a Pokemon vagy a Dragon Ball nevű szenny jut az Anime szó hallatán az eszükbe.

Nem is tudom hogy bukkantam rá erre az animére. Talán valami ismertetőből. Mindegy. Vágjunk bele!

A mindössze 13 részes sorozat nyitó képsorai igencsak felkavaró és sokkoló volt. Egy titkos laboratóriumból egy furcsa mesztelen lány szökik meg, miközben körülötte a labor alkalmazottai és az őrök próbálják megállítani szökésében. Sikertelenül. Ugyanis ez a lány nem teljesen emberi lény. Dichlonius. Mutáns, amolyan genetikai hiba. Minden Dichlonius, lány, rózsaszín (?) hajjal és két furcsa szarvval születik a fején. És van még egy különlegessége: Láthatatlan fénysebességü karok, amik képesek felaprítani bármit. Beleértve a labor őreit és alkalmazottait. Ezek segítségével szökik meg főhősnőnk Lucy is, patakvért hagyva maga után. Igen brutális...

Elbizonytalanító ugye? Nos meg kell hogy mondjam, hogy ez a rajzfilm nem erről szól! Rengeteg érzelem van benne, és gyönyörű zenék amelyek segítenek átérezni azt a fájdalmat és szenvedést amin a szereplők keresztülmennek. Nos a 18 éves Lucynak sikerült megszökni, ám egy zsoldoskatona sikeresen fejbelőtte a tengerpartnál, és Lucy eltűnt a tengerben.

Másnap reggel Kouta és Yukka talál rá a parton az anyaszült mesztelen lányra, aki képtelen az értelmes emberi kommunikációra. A fejlövés miatt. Bár egy Dichloniusnak semmiség a puskagolyó, mégis ennek hatására Lucy elméje kettéhasadt. Koutáék nem hagyják magára a súlyósan értelmisérült lányt, ezért felöltöztetik és hazaviszik. Nyu-nak nevezik el, mivel mást nem tud mondani hogy "Nyúúúú" :-). Koutának valahonnan nagyon ismerős a bájos lány, de mégsem tudja honnan...
 

Ígyhát Nyu, (vagyis Lucy) beköltözik Koutáékhoz, amivel tudtukon kívül nagy veszélybe sodorja mindannyiók életét, ugyanis Lucy-t keresik a katonák, hisz szörnyüségesen veszélyes az emberiségre. Lucy veszélyes. Ám Nyu a légynek sem tudna ártani, és bár nem tudja mindig kifejezni, otthonadói felé mérhetetlen nagy szereteti kezdi el kötni. Ám néha Nyu-nak elszabadul az értelmes, ám annál kegyetlenebb és embergyűlölő énje.
 

Később a történetbe még belekapcsolódik Mayu, egy 14 éves fiatal hajléktalan lány, akinek Kouta és Yukka szintén otthont ad, hisz megsajnálják szegényt. Bár a visszahúzódó lány szomorú multját nem ismerik. (Mi nézők azonban megutdjuk.)

Később még egy Dichlonius bekapcsolódik a törénetbe, Nana akit azzal a céllal engedtek ki a laboratórium börtönéből hogy elfogja Lucy-t és "haza" vigye. Ám mivel ő egész életét börtönben töltötte, kevésszer találkozott emberrel, vagyis akivel találkozott, az a labor igazgatója voltm Kurama, akit valamlyen furcsa módon apjaként tiszztel és szeret. Ám ő Lucy-val ellentétben mégsem érez gyűlöletet az emberiséggel szemben.
Hogy mi az oka hogy Lucy gyűlöli az embereket, hogy Koutának honnan ismerős a furcsa lány, hosszú lenne leírni, legyen annyi elég hogy gyerekkorukban szoros érzelmek fűzték egymáshoz, ám mindketten csalódtak a másikban, és borzalmas dolgok történtek, amire Kouta nem emlékszik. Lucy tudathasadásos énje Nyu semmit nem tud a múltról, ha tudna is, nem tudná kifejezni magát...

Zárszóként annyit mondanák hogy a legtöbb szappanoperával ellentétben, ebben a rajzfilmben, igencsak valósan jelennek meg az érzelmek. A belső vívódások, a bánat súlya és a titkolt szerelem igencsak szívszorítóan van ábrázolva. Mindez feldobva némi gyomorforgató brutalitással, ami nemhogy ront a helyzeten, de fel is dobja azt. Bár mindenekelőtt az érzelmek dominálnak az Elfen Liedben.

 

Néha azon töprengek hogy mit tartogat számomra a jövőm. Utobbi időben már azt is megbecsülöm ha nyugodt napjam vannak érzelmi vagy kötelességi terhek nélkül. Régen tudtam mit akarok. Tudtam mi szeretnék lenni "ha nagy leszek." Rém egyszerű dolgot kértem a Jóistentől, szeretet, megbecsülés, stabil jövő. Hagy írjam le pontosan mit láttam amikor régen elképzeltem magam előtt a jövőt:

Láttam magamat olyan 35 éves körül, nem vagyok se szegény, se gazdag. Átlagos anyagi élet, megélhetési gondok nélkül. Láttam magam mellet egy asszonyt, egy csodálatos nőt, egy olyat aki meglátja bennem a jót, értékeli is azt, aki elfogadja a hibáimat. Egy gyereket, fiút, akit a saját hibáimból tanulva sokkal jobb és nagyobb embert nevelnék. Szerető és támogató családot és igazbarátokat. Valami ilyen jövőt képzeltem el magamnak.

De mi van most? Kétségbeesés, félelem. Úgy érzem nincs jövőm, csak jelenem, ami minden egyes nappal közelebb kerül a végéhez. Lehet kicsit hülyén hangzott ez a mondat, de néha úgyérzem hogy nemsokára valami történni fog, ami eltöröl engem a föld felszínéről. Háború, világvége, akármi. De menyjünk bele egy kicsit a személyes dolgaimba. Egy hónap múlva ballaság, rá egy hónapra meg érettségi. Sokan mondják hogy nem kell annyira parázni az érettségitől, de egy két tantárgyból, (főleg matematikából) annyira rosszul állok, hogy attól tartok ebből nem lessz érettségi. A legöbb tantárgyból is épphogy megütöm talán a hármas szintet, (bár inkább a kettest). Tudom magamról hogy kicsit lusta vagyok, de matekot egyszerűnen nem értem. Hülye vagyok hozzá! De azért remélem csak összejön valami. Érettségi után gépiforgácsoló szakra szeretnék menni, utánna meg CNC-zni, külföldre. Talán abból még meg bírok élni és tudom támogatni majd jelenlegi családom. Bár néha erre úgy gondolok hogy "Na Ricsi álmodozz csak, eddigse vitted semmire."
 

Jövőbeli család... Saját család. Valahogy nem bírom elképzelni hogy ez lehetséges legyen. Napok mulva betöltöm a 19-et, és nem bírom elmondani magamról hogy érvényesülni tudtam valaha egy párkapcsolatban. Nem volt még komoly kapcsolatom. Nem találtam még olyat akibe benne van a szikra, aki tudta úgy szeretni ahogy én azt elvárom. (Pedig nincsenek nagy elvárásaim ezügyben sem, csak szeretném a viszonozná azt az érzelmet amit én adok.) Pedig sok lányt ismerek, és nem is vagyok egy csúnya gyerek szerintem. Sőt! Egoista leszek most! Sokkal többre tartom magamat, mint a mai, nyálas beképzelt srácokat, akiknek ennyi idősen a dugáson kívül semmi más nem jut az eszébe egy csinos lány láttán. Sok ilyen van. Mégis a lányok az ilyenekre buknak. Olyanokra akik egy adott társaságban (bandában, haveri körben) valami jelentős posztot tölt be. Nem mondhatom azt se magamnak hogy nem próbálkozok, de a pofára esés mintha sorszerűen lenne megírva számomra.

... itt vagyok. Nagy lettem. Úgyérzem már rég el kellet volna kezdődnie annak amit magamnak elképzeltem évekkel ezelőt. Döbbentem nézem hogy nagyon elvagyok késve, nagyon elvagyok maradva terveim megvalósításától. Remélem azért még nem késő.

Üdv: Richárd

 

Üdv nektek! Több mint egy éve nem frissítettem ezt a blogot. Mielött belemennék a miértekben, szeretném (ha új olvasó vagy) olvasd el az első bejegyzést. Köszönöm.

Sok hobbim, szokásom és gyakorlatilag a teljes életmódom megváltozott több mint egy évvel ezelőtt. Tönkrement valami, ami a létem és örömöm legnagyobb forrása volt. A legszentebb dolog az életemben, a családom széthullot. Apám úgy döntött nem bír tovább anyámmal élni, nem bírja tovább titokba tartani titkos és "bűnös" kapcsolatát. Elment és itthagyott minket. Érzelmi és anyagi terhekben.

Azóta nemsok dolog változott. A dolog érzelmi része mondhatni lecsengett, sajnos negatív irányba. Anyagiak. Nem szeretek anyagiakról írni, ígyhát röviden csak annyit említek meg hogy nemsokkal a széthullás előtt szüleim vettek egy szép nagy és igencsak drága házat, aminek adóssága szinte egész életébe anyám hátára hárul. Igazságtalan helyzet van jelenleg is most ezügyben. Megoldás még nem történt sajnos ami apám igényeinek megfelelne. (Van egyáltalán olyan?!)

Ezzel térnék vissza a rendszeres blogoláshoz. A blog neve "Egy szelet az életemből", bár mostantól próbálok több elmélkedést, érzelmet és véleményt belevinni írásomba. Aki olvas vagy olvasott annak köszönöm az idejét!

Üdv:st0rmy
 

Már hónapokkal elöbb készültem arra a bizonyos napra, amit már nagyon rég vártam. A 18. születés napomra. Minden vágyam az volt hogy emlékezetessé tegyem azt a napot. Nem alkohollal, sem valami extrém dologgal, csak egy kis garázsparty barátokkal és azokkal akiket szeretek.

A napok teltek, a születésnapom egyre közelebb került. Se pénzem nem volt, se ötletem hogy kiket hívjak meg, mert nem sok ember áll hozzám közel, többségük allig ismerik egymást, és a legrosszabb: pénzhiány. Szóval már tudtam hogy ez a buli elmarad.

Gondoltam jó, akkor ne legyen buli, de mégiscsak meg kéne ünnepelni valahogy. Arra gondoltam hogy kicsiny baráti körömet összehívom és beszélgetünk és sörözünk egy jót. De ez sem így lett. A hely ahova mentünk szinte üres volt, és hangulattalan. Ráadásul a három fős "bandánk" is hamar szétment.

Hazamentem. Még nem mentem aludni. Vártam hogy ki az, aki felköszönt még. Akár telefonon, akár msn-en, akárhol. Nagyon csalódott voltam, mert nagyon kevés embernek jutottam eszébe, és többségük olyan volt, akiről még csak nem is feltételeztem hogy felköszönt. Pár régi jó havertól és pár régi baráttól is jól esett volna ha felköszönt.... Volna....

Az éjszaka lezárult, és születésnapom is. Nem volt jó. Nem volt olyan mint szerettem volna. Sőt. De majd egyszer talán, ha ráér majd mindenki, ha majd egy napra, egy születés napomon fontosabb leszek a barátaimnak mint az alvás, a munka, vagy a barátnő, és pénz is lessz, akkor lessz egy nagyon jó és emlékezetes születésnapom...

Egy dolog viszont szép volt. Édesanyám levele. Noha ő nem egy levélírós fajta, de amit írt nekem az szívhezszóló és megható volt. A könny is kicsordult a szememből mikor elolvastam. Tudtam hogy szeret, de eme megnyílvánulásának tisztasága és őszintesége örökre bevéste magát a szívembe. Ő volt aki valamiképpen mégis emlékezetessé tette a születésnapomat. Köszönöm neki!

Szeretlek Anya!

...miután megtudtam hogy "unalmas" vagyok, elkeseredtem, ideges lettem és csalódott is egyben. Érett bennem hogy a kapcsolatunk problémáit, és annak forrásait ismerve arra gondoltam: "Jólvan bazmeg unalmas vagyok?! HE?!?!?! ÉN?!?!?!?! ÉÉÉÉÉÉN?!?!?! A LELKEMET KITESZEM ÉRTED, TE MEG ARRA NEM VAGY KÉPES HOGY TALÁLKOZZ VELEM?!"

Lehigadtam, dühös és csalódott gondolataimat elfolytottam. Ugy gondoltam még egy esélyt megadok. Egy esély arra hogy beszínezzem vagy befejezzem ezt a kapcsolatot. Ezt egy másnapi kis "teszthez" kötöttem. Szóval bementem a suliba megkerestem barátnőm, üdvözlés, puszicsere, majd kezdődött a párbeszéd (egyszerűsítve):

Én: Szia! Van kedved összefutni?
Ő: Mikor? Ma? Ma nemjó. - szokásos-
Én: Mikor jó?
Ő: Szerda? Akkor kevés órám van.
Én: Oks, de addigra ne találj ki programot, nem akarom hogy megint az utolso percben legyen lemondva. - közbevágott volna, de én folytattam -
Én: Olyan ritkán találkozunk, olyan jó lenne már együtt lenni, kettesbe, nem akarom hogy a végén azt hidd hogy unalmas vagyok.

...és ezen a ponton derült ki hogy az "Unalmas vagy" dolog nem kamu volt. Pedig reménykedtem benne hogy az. A lány kiborult, szidott mindent és mindenkit, majd elrohant. Pár percet vártam, majd utánna mentem. Mondtam neki hogy beszélni szeretnék vele. (Menteni akartam a menthetöt, na nem mintha lett volna valamit is menteni.) Végigmondtam ezt a mondatot és a fejemhez vágta: "HAGGYÁL BÉKÉN MOST, NEM AKAROK BESZÉLNI! IDEGES VAGYOK!"

És ekkor született meg bennem a döntés. Vége. Nem mondtam neki, csak egy mondattal céloztam rá. Két napig suliba csak elmentem mellete, köszöntem és elmentem, majd két nap után egyik szünetbe odajön hozzám az egyik legjobb barátom Miklós, aki egy üzenetett közvetített: "Azt kérdezte hogy most szakítottál vele?" Erre azt mondtam hogy ezt ő miért nem birja megkérdezni. Következö szünetbe megkérdeztem a lányt hogy ilyen dolgot miért nem bir ő megkérdezni személyesen. Válasz: "Mert tőled nem lehet!" A következő órán végig ezen törtem a fejem. Majd erőtt vettem magamon, és bátorságot, és ugy döntöttem úgy korrekt ha elmondom neki hogy Vége, miért van vége, mivel lehetett volna elkerülni. A miértek az előző bejegyzésemben vannak. Szinte könnyes szemmel vette tudomásul és elment.

Azóta semmi. Kétszer írt myVipen, hogy szeret, mégis iskolába ugy viselkedik mintha én lettem volna a szemétláda, mert kiléptem abból a kapcsolatból amit ő ölt meg, én csak eltemettem. Udvarra kimegyünk, ő ott van, észrevesz, bemegy az udvarról. Mintha harag lenne. Pedig nem. Vagy csak ő haragszik rám? Biztos, hiszen suliba az jó haveromtól kérdezte azt hogy "minek lógsz Ricsivel? Engem is elhagyott!" - ezzel nemtudom mire célzott, de nem esett jól....

De mindegy. Nem érdekel. Vége van. Lezártam. Nincs tovább. Sok idegeskedéssel, és magánnyal, de ugyanakkor szép emlékkel zárom le ezt a kapcsolatot, mert megbecsültem azt a lányt aki ELSŐ volt hogy azt mondta nekem: Szeretlek. Ezért tiszteltem és becsültem, és tisztelem és becsülöm a mai napig is érte. De legalább tanultam valamit, ha valami nem megy, főleg kapcsolatban, akkor azt nem szabad sokáig húzni, mert minél tovább húzzuk annál jobban fog fájni valakinek....

Nagyon sokat panaszkodtam régen szüleimnek hogy nincs barátnőm, hogy nem figyel fel rám egy lány sem, ha meg igen akkor mindig a "maradjunk barátok" címü sablon lekoptató szöveget kaptam. Mégis három hónapja van egy kapcsolatom egy nálam két évvel fiatalabb lánnyal, ami úgyérzem, nem fogja megélni a negyedik hónapot.

Már amikor az ismerkedés sem volt minden napi. Sok fiú álma az hogy egy lány szedi fel őket. Velem lényegében ez történt. Egy szeptemberi napon iskolában magányosan ültem a folyosón elhelyezett padon. És akkor elment melletem a barátnőjével, és köszönt, pedig soha nem találkoztunk, nem is ismertük egymást, még látásból sem. Innen kezdetét vették a dolgok. Mivel önfejü vagyok, és nem szeretem hogy ismeretség nélkül csak úgy össze akarnak jönni velem, igy mikor a lány megkérdezte hogy "Lehetne-e köztünk valami?" erre egy elutasito választ kapott. Mert én olyan vagyok hogy egy kapcsolathoz nekem ismeretség, bizalom, és a legfontosabb: érzelem kell. Külsőre nagyon szimpatikus volt a lány, ám a természete nem fogott meg. Mindig azt éreztem hogy én csak amolyan "egy a sok közül" vagyok neki, mint egy trófea. Ám november végére már valahogy elkezdtem másképp érezni. Beszélgettünk, "megismertem" és megadtam az esélyt a kapcsolatra, igy december 7-én már egy párt alkottunk.

Hiába erős szavak a részéről, már pár nap után éreztem hogy valami nincs rendben a háttérben. Az erős szavakat amiket mondott, tétlenségek követték. Vagyis csak verbálisan bizonyitotta érzelmeit, tettekel sohasem. Félénk volt, és sokszor amikor meg akartam csókolni, vagy csak egy sima puszit adni, éreztem hogy fél. Ez már csak azért is volt feltűnő nekem, mert elég laza lánynak ismertem meg, aki bátor, aki mindet megtesz értem. Rengeteget beszélgettem anyukámmal és tanácskoztunk hogy ennek mi lehet az oka, mert annyira félénk volt hogy az már nálam nem fér bele a teljesen természetes kategóriába. Mi családi problémát feltételeztünk, ami miatt retteghet a lány.

Egy nap azonban fény derült a félénkség okára. Nagynehezen sikerült rávennem hogy találkozzunk. Azért egy hónap járás után elvártam hogy bemutassam anyukámnak és a testvéreimnek. Retteget, szinte minden percben azt hajtogatta a buszon hogy "één leszálok, nem megyek." Már majdnem a házunk elött voltunk mire jött egy nem várt telefonhívás. A lány anyja volt az. Mikor megkérdezte hogy hol van a lánya, én azt válaszoltam hogy "Ne tessék aggódni velem van, randevúzunk." erre elkezdett sírni az asszony és mindenféle kivégzési módszert beigért nekünk. Ezzel vége is volt a randinak. Bár sikerült bemutatnom anyáméknak, randevu nem volt, nem volt rá hangulat, se idö. Félt. Félt hogy otthon mit kap. Mondtam neki hogy hazakísérem és kimagyarázom neki. A buszon fényderült mindenre. Elmondta hogy a szülei erősen vallásosak és az hogy valakihez közeledjen, paráznaság, tiltott bűn.

Lépjünk egy kicsit előrébb az időben. Röviden: Hazakisértem, kimagyaráztam, anyjának szimpatikus voltam, apjával csak telefonon beszéltem (sokat) és elmondása szerint neki is.  Ám a kapcsolatunk csak akkor lett volna "legális" ha énis megtérek. Ez olyan dolog amire én semmi pénzért, sem lányért semmire nem vagyok hajlandó. Bár ezt nem mondtam se neki, se a szüleinek. Igazából nem éreztem azt hogy a szüleinek valami komoly ellenvetésük lett volna, szerintem inkább meg akartak ismerni.

Szerelmes voltam egy idő után. A dolgok müködtek kettönk között. Ám mégis megvolt még mindig a félelem az ő részéről. Egyszerűen nem mutatta ki sosem hogy szeret. Nem volt hajlandó iskolán kivül randizni velem, és suliban is csak úgy, hogy mindig ott volt vele az egyik barátnője. Szinte sosem voltunk kettesben 3 hónap alatt, szinte SOSEM! Sőt egy idő után már suliba is elkerült engem, és inkább más srácokkal lógott... Ekkor mondtam neki hogy ez igy részemről nem mehet tovább, de megegyeztünk hogy csak szünetet tartunk a kapcsolatba. Három nap után szinte kisírt szemekkel mondta hogy nem birja ki nélkülem. Elkezdtem reménykedni, hogy ez mégsem reménytelen dolog, hogy változik és kimutatja az érzelmeit. Ám sajnos ez is csak szöveg volt. Ugyanugy került. Nem hagyta hogy megcsókoljam stb...

A legnagyobb kegyelemdöfés az volt amikor egyik ismerösöm mondta hogy látta a lányt más fiú ölében. Ezt (ismerve a lányt) kétséggel fogadtam. Azt mondtam, amíg nem elöttem csinálja, addig nem hiszem el, pedig valahol éreztem hogy van benne valami, hiszen akkor nem kerülne el engem. Az eseményeket kicsit fel akartam pörgetni. Mondtam neki többször, sokszor már követeltem hogy dobjuk fel a kapcsolatunkat valamivel, mert csak mióta összejöttünk úgy éreztem hogy "csak úgy vagyok neki". És tényleg. Mostmár egyre több helyröl kapom az információt hűtlenkedéseiről, és olyan kérdéseket tesz fel barátnőin keresztül amiben már ott van az az érzet hogy szakítani akar velem. Ezeknek az információknak már tényleg van alapjuk. Ismer, és szerintem azt hiszi hogyha szakít velem, azzal nagyon odavág nekem. Pedig már bennem is ott van a tüske régóta, hogy az érzelmek kezdenek elmúlni részemről is és ezt igy nem szabad folyatni, mert állomvilág neki is, de főleg nekem. Igyhát a mai nap amikor figyelmeztettek hogy mással kavar a lány, még csak a szemem sem rebbent meg. Éreztem hogy ez lessz, már számítottam rá. Igyhát úgyérzem nem érdemes folytatnom ezt.

Hogy szakítok-e vele? Nem. Mintha nem is tudnék róla. Úgyteszem. Megvárom amig ő mondja ki hogy legyen vége. Az egészet ő kezdte el, fejezze is be tisztességes, korrekt módon. Ne én legyek a bunkó srác aki szakít vele. Ennyit megérdemlek, ha már három és fél hónap alatt törtem magam a kapcsolatért, a semmiért, ő meg semmit nem tett érte. És nem foghat mindent a vallásosságra, a szüleire, mert szerintem egy kapcsolatba áldozatokat hozni kell, ahogy énis tettem azt sok alkalommal. Egy kapcsolatért két embernek kell tenni, nem egynek, egy jó kapcsolatban sokáig ég a tűz....


Ma még együtt vagyunk, de holnap lehet hogy már nem leszünk...

Magamról:

Nos, Ricsi vagyok 18 éves. Szeretek focizni, netezni, filmet nézni zenét hallgatni és a barátaimmal tölteni az időt. Nincs sok barátom, de nem is kell, hiszen igy jobban megbecsülöm azt a keveset. Ebből adódóan nehezen barátkozom, de szivesen beszélgetek bárkivel akivel van közös témánk. Nem járok diszkóba, sem bulizni, (persze ritkán azért igen) nemtetszik ami ott folyik. Valahogy mindig megbántam ha ilyen helyre elmentem. Mindenfajta zenét hallgatok, legyen az akár Rap, akár a legelvontabb Black Metal, mégsem tartozom egyetlen szubkúltúrában sem, inkább probálok saját egyéniségemre törekedni, és a hangulatomhoz legmegfelelőbb zenét választani.

Neten nemigazán szeretek ismerkedni, hiszen a \"netes barátságok, haverságok\" többnyire rövidéletűek és nem őszinték. Persze itt is akad kivétel.

Párkapcsolat terén is kicsit más felfogásom van a mai átlagfiatalokhoz viszonyítva. A legtöbb fiatallal ellentétben egy érzelmes párkapcsolatot szeretnék, ahelyett hogy "csak úgy legyünk egymásnak". Továbbá állmaim nője legyen kúltúrált, inteligens, és aranyos. A plázacicáktól és a kultúrálatlan lányoktól a hideg is kiráz.

Negativ és Pozitiv tulajdonságom hogy tulságosan őszinte vagyok, szinte minden gondolatomat kimondom, amiből sokszor nem jövök ki jól. Bár engem arra neveltek hogy legyek őszinte, így megpróbálok mindig helyesen érvelni.

Miről fog szólni ez a Blog?

Egyesek azt mondják hogy elvont vagyok, mások azt hogy depressziós, de aki igazán ismer, az azt mondja hogy reálisan látom a dolgokat. Mivel manapság a fiatalok (és sajnos a felnőttek sem) foglalkoznak igazán komolyabb dolgokkal, úgygondoltam indítok egy blogot, ahol talán megtalálom a hozzám hasonló embereket, esetleg ráébresztek pár embert, hogy ne csak a mának éljen, ne csak a pillanatnak, gondoljon a jövöre, keresse az élet valódi értékeit. Gondolkodjon, érezzen. Jómagam is ezt teszem, vagyis próbálom.